Gaspi körültekintekintően felkészült az ISZKIRI 100 teljesítménytúrára. A beszámolójának utolsó részében a túrabeszámolóját olvashatjátok.
„Lassan jött a túra napja és ért egy nagyon kellemes meglepetés, egy új túratárs személyében és a rajtban kiderült ketten vannak. Azért ennek nagyon megörültem, nem kell egyedül menni, jobb lesz ez így és így is lett. Szombaton reggel hárman álltunk a nevezési asztalnál és volt egy autós segítségünk is. Na, itt a melyik hátizsákomat vigyem dolog meg is dőlt, csak a kicsi jött velem végig a nagy a kocsiban pihent a sok felesleges holmival.
Tervekkel ellentétesen nem a rajtidő elején indultunk, hanem szinte a végén, persze ennek is van előnye, többet megyünk világosban a végén, láthatjuk a napfelkeltét meg a kakaskukorékolás is kíséri majd utunkat és nem fázunk induláskor, szóvak csak pozitívan. Elindultunk, jó kis csapat voltunk Mercivel és Andrással. Térkép és az itiner egyszerű volt, de nagyszerű, igyekeztünk eltévedni, de nem tudtunk, igaz András navigációja is sokat segített, de csak úri huncutságból használtuk, nagy szükség nem volt rá.
Decsúnyatöröttazerdő, deszépazidő, másszukmeg, megfogkapnianap, együnkvalamit, leveszemapulóvert, zizzegtessükmegafelsővezetéket, lemerevedettakutya, megintelmentünkaszalagmellett, dekeményezakő, ereszkedjünkle, fényképezzéle, mérnemhoztunkpálinkát, vazzzzemekkoraszarvascsordajóhogynemgázoltakhalálra, éjjelsefognak?, egy kicsit hiányzott a mitkeresünkitt? de mondom még egyszer nagyon pozitívak voltunk.
Tatán már volt egy vízhólyagom, de nem foglalkoztam vele, kiszúrtam és leragasztottam. Mondjuk azt a mai napig nem értem hogyan nőtt ODA, mert OTT ahol nőtt még sosem volt a jobb lábam meg megúszta szinte teljesen, na mindegy, azért szeretnék erre rájönni. Szombat éjjel szuper dolog lakott területen túrázni, mindenki bulizik, muzsikaszó mindenhonnan, vidámság és mi is vidáman indulunk visszafelé Szárligetre. Már csak két hegy és egy dombocska és néhány méter választ el a céltól nem is inkább a CÉLtól.
Visszafelé teljesen más volt az út, sokkal hosszabb volt, és sokkal keményebb, kövesebb, szúrósabb, barátságtalanabb, gonoszabb, undorítóbb, genyóbb, nemszeretem, nemakarokrajtamenni volt a talaj, de csak elkopogatott.
Pusztatemplom hamar eljött, de Tornyópusztát gonosz manók húzták egyre messzebb messzebb messzebb, de volt virsli meg kóla és egy srác, aki felpattant felünk, hogy Ő is jön, de hamar megadta magát és elmaradt /beért még akkor, amikor mi a célnál heverésztünk/.Innen már csak 14 km durván 100 méter szint....kézenjárva is megcsinálom, meg kellene tanulnom kézen járni.
Somlyóvár felé bekövetkezett az aminek máskor nagyon negatív hatásai vannak, eltévedtünk. Nem tudom hogyan történt, tudtam, hogy a kék jelzést kell követni, pazarul ki volt szalagozva a letérő, LÁTTAM, hogy a piros jelzésen vagyunk, éreztem hogy lefelé megyünk, de fölfelé kellene.......aztán elhitte az agyam is végre, hogy eltévedtünk, és visszamentünk megkeresni a helyes irányt, vidáman pozitívan. Somlyóvár, utolsó pecsét szűk 12 kilométer van még hátra, egy kis dombocska a végén az íze kedvéért.
Tudtam, hogy az autópályától már nem lesz sok, ami így is volt, de az autópályáig nagyon sok volt. Azt most nem nagyon merem leírni, hogy elkezdtem kocogni, mert aki ismer az tudja, hogy nem kezdtem el, de amúgy tényleg elkezdtem, csak ez olyan hihetetlen, hogy ha ezt ide leírom az egész sztorit kamunak fogja tartani mindenki. Az utolsó 8 kilométer nagy részét kocogtam. Kocogtam az erdőben, a lejtőn, a jelöletlen fejbőltudomhogyarróljöttünk mezőn, a büdöstópartján, és végre a szárligeti vasútállomáshoz vezető úton. Már csak egy felüljáró, ott a faluház....délibáb nem lehet, mert nincs itt a kilenclyukú...már csak egy nyúlfarknyi utca.....az érzés azt nem tudom leírni. Teljesen jó voltam, pár vízhólyag miatt tojásokon lépkedtem, de ott vagyok, bent vagyok, olyan jó....
Még nem hittem el, hogy megvan, majd elhiszem egyszer, hogy képes voltam ennyit egyben, ebben nagy nagy segítségemre voltak :
gyerekeim, akik még éjjel is telefonáltak hogy apaugyeszázatmész?jólvan /fostak, hogy 65- nél kiszállok és annak nincs hírértéke az utcán
feleségem, aki mindent megtett, hogy most ezeket a sorokat megírhassam
Merci, András, Zsuzsa, Balázs a túrán /ez leírhatatlan, amit irántuk érzek/
DagadtKöcsög Team minden tagjai, elsősorban értelmiszerző Gergő, diktátor Detty, de tényleg mindenki, mert ez a sok sok pozitív energia biztosan innen jött.
Mindenki, aki hitt ebben a vállalkozásomban
Köszönöm az SOS Gyermekfalvak lakóinak nevében is az adományokat.
Túrázzatok, mozogjatok, jó lesz, ha hiszel és teszel Te is meg tudod csinálni.
Gaspi”
Gratulálok, Gaspi! Nem csak az I03 km sikeres teljesítéséhez, hanem az egész úthoz, amit megtettél idáig és remélem még sok sikerélményben lesz részed.
Örömmel tettem eleget kérésednek.
A jövőben - mivel én nem fogok teljesítménytúrákra menni - a társaim beszámolóit fogom megjelentetni, ha megkérnek rá.
...mert gyalogolni jó!
Trixi