3 hét telt el a Veresi Futófeszt óta és 2 hét a Telekom gyaloglás óta. Azóta nem edzettem, azaz tegnap volt egy eredetileg nem edzésnek szánt 3 kilim, mert elment a busz az orrom elött...
Nem tudtam, hogy ilyen sokáig fogok pihenni, nem így terveztem és sok minden nem úgy történt az elmúlt hetekben, hónapokban, ahogy gondoltam, hogy lesz. Mondhatnám azt is, hogy a feje tetejére állt az életem, de az olyan negatívan hangzik. Valójában az történt, hogy a 3 évig punnyadó vállalkozásom olyan hirtelen indult be, hogy nehezen tartom vele a tempót.

Az előzmény

A Telekom gyaloglás után rá kellett jönnöm, hogy nem arra vagyok kitalálva, hogy 1 héten belül 2 versenyen vegyek részt, legalább 2 hetet pihennem kell 2 között. (A részletes beszámoló holnap este jön.) Ma kiderült, hogy a szervezetem is így gondolja, mert a délelött lustálkodás közben egyszer csak jött egy gondolat a semmiből: gyaloglás... Egyre erősödött, míg végül megadtam magam és nekiálltam készülődni. Közben gondolkodás nélkül 6 km-es távra állítottam be az Endomondot.

Ha azt gondolod, hogy 2 héttel a Coca-Cola Testébresztő elött már egy hete erőltetnem kellett volna az edzést, főleg, hogy 1 km-t kell a távon emelnem és 8-8:30 közötti stabil tempót beállítanom a váltóhoz, igazad van. De szükségem volt a pihenésre és mikor munka után bezuhanok az ágyamba, eszembe se jut az edzés.

Nem szoktam zenét hallgatni edzés közben, csak ritkán. Most mégis előkapartam a fülhallgatót, elsősorban azért, hogy hozzászokjak, hiszen versenyen szükségem van rá a kontroll miatt.

Az edzés

Alapos bemelegítés (nem csak a bokám és a kihagyás miatt figyeltem nagyon oda, hanem a még kezelés alatt lévő vállaim miatt is) után elindultam. A fejem teljesen üres volt, kicsit kómásnak éreztem magam, nem gondoltam semmire, nem terveztem, nem érdekelt a tempó, élveztem a levegőt, a szembeszelet, a napsütést, a mozgást.

Még az első km-en belül megigazítottam a rögzítőm, mert gyenge jelzéseket adott a bokám, de rá kellett jönnöm, hogy nem az okozza, nem a reggeli lépés közbeni fájdalmas reccsenés az oka. Nem álltam meg, folytattam, hiszen a szabály szerint, ha nem erősödik, akkor gond nélkül vég tudom csinálni az edzést.

A második km után éreztem, hogy teljesen magamhoz tértem, hogy itt az ideje egy kisebb gyorsításnak a 9:10 körüli tempó után... A kis gyorsítás majdnem 50 mp lett, de már többször írtam, hogy nem érzem a gyorsulás mértékét. De a lényeg az volt, hogy imádtam. Csak mentem és mentem, és mentem. Az egyetlen furcsaság, hogy hiába mentem sokszor szembe széllel, nem éreztem a belélegzett friss levegőt, de ezt betudtam annak, hogy biztos magas a páratartalom.

A harmadik km után éreztem, hogy holtpont jön, fáradtnak éreztem magam a gyorsulás miatt és tudtam, hogy még van 3 km. Annak ellenére, hogy lesz ami lesz tudattal indultam el, itt már meg akartam csinálni, sőt végig benne volt a pakliba, hogy esetleg többet megyek, mint 6 km.

Nehezen jött a 4 km-es jelzés, a fáradtsággal visszatértek a gondolataim is, tele lett velük a fejem, kommentáltam magamban, hogy mit érzek, hogy nehezen megy, hogy nehezebben koncentrálok, de meg akarom csinálni. Megjelent elöttem a váltó célkapuja, láttam magam, hogy felé tartok és tudtam, hogy mindjárt itt a cél és átlépek a kapun...

A zenére koncentráltam... az egyik kedvenc dalom ment, ami arról szól, hogy az énekesnő által alakított szereplő nem átlagos pasira vágyik, hanem bőrruhás vad motorosra, akire képes örökké várni.

Miközben hallgattam és vártam az 5 km-es jelzésre, egy ismert képet jelenített meg az álmodozó oldalam. Egy verseny rajtjában álltam, kinéztem a szurkolókra és ott állt ő - aki még csak az álmaimban létezik -, mosolyogva rám nézett, a szeme azt mondta: "Hajrá baby, tudom, hogy meg tudod csinálni, szeretlek!".
Rájöttem, hogy ideje nőként is meghoznom a nagy döntést, miután pár napja már vállalkozóként meghoztam egyet. Be kellett látnom, hogy az ellenállás, hogy úgy éreztem, jobb nekem magányosan, már a múlté. Ideje, hogy ne legyek egyedül, de olyan kell nekem, aki maximálisan megért...

Álmodozásomból az 5 km-es jelzés hozott vissza a valóságba és rögtön fel is készültem a komfortzóna átlépésére, a 6. km-re, amit tudtam, hogy nehezebb lesz. A célom a kis közért volt, tudtam már induláskor, hogy oda szeretnék eljutni, hiszen visszamentem pénzért. De túl közel volt, így egy kis kitérőt iktattam be, miközben a "Gyerünk, már nincs sok hátra!" érzés kerített hatalmába, de vigyáztam, hogy csak annyira erőltessem a tempót, hogy kényelmes maradjon.

Végül megszólalt a várt mondat, mely a 6. km-t jelentette. Nagyon jól éreztem magam.

A levezetés

Egy gyors folyadékpótlás után indultam el haza, egy 1 km-es levezető séta várt rám. Mosolyogva, csillogó szemmel tettem meg az utat,mert tudtam, hogy megcsináltam. Megemeltem a távom 1 km-el (a javasolt távnövelés heti 500 m) és akkor már láttam, hogy végül 8:50-es átlagtempóm lett, ami nagyon jónak számított.

Hazaérkezés után alaposan lenyújtottam, majd ellenőriztem az Endomondon a km eredményeket. Határozottam jó időket mutatott a 2 hetes kihagyás ellenére, így nem aggódom: fel tudok készülni a váltóra.

Úgy érzem, hogy a változásnak, ami idén elindult az életemben, nagyon nincs vége és újabb fordulópont lesz a 10 km-es váltó. Biztos vagyok benne, hogy meg tudom csinálni.

... mert gyalogolni jó!
Trixi