Sziasztok!
Én voltam a futócipő, amiben gyalogolt, azaz még mindig én vagyok... Május végén vett fel utoljára. Egy ideig az asztal alatt voltam, rám nézett néhányszor, sokszor elment mellettem, míg végül betett a szekrénybe.
Annak ellenére, hogy el vagyok zárva, tartom a kapcsolatot a bokarögzítőjével és az ágya is tud mesélni a gyaloglás kapcsolatos gondolatairól. Úgy döntöttem, hogy ezeket most én osztom meg veletek.

Szüksége volt arra, hogy kihagyja ezt a pár hónapot. Át kellett gondolnia nagyon sok mindent. De haladjunk időrendben:

A Coca Cola után még úgy volt, hogy indul a K&H-n váltóba és a Szuflán, majd pedig az Irongirl-ön és persze a lIgetkör szeptemberben és gondolkozott, hogy mi legyen a táv a Sparon. Aztán egy huszárvágással úgy döntött, hogy idén már nem fog versenyen indulni. Akkor még ő maga sem értette, hogy miért döntött így. Igaz, voltak fájdalmai, de ez nem igazán lett volna akadálya az edzésnek. Viszont ő inkább elrakott engem és nem ment ki edzeni sem 40 fokban, sem 15 fokban.

Nem kérdeztem meg tőle, csak felnéztem a büszkeségfalára. Akármikor takarított, pakolt, ide nem kerültek fel az idei rajtszámok és érmek, pedig van nem is egy. Végül összegyűjtötte őket egy helyre, de nem tette fel.

Végül kezdett összeállni a kép, nekem is és pár napja neki is. Készülj fel, durva lesz, de igaz.

A Coca Cola után nem érezte jól magát, sőt úgy érezte, hogy hibát követett el, nem kellett volna indulnia rajta. Joggal kérdezheted, hogy miért, hiszen sikerült neki és szuper volt, meg minden. Igazad van, elérte a célját, de közben elfelejtett egy nagyon fontos dolgot.

Most már mindketten tudjuk, hogy miért nem tudott örülni a teljesítésének, de ehhez át kellett gondolnia az elmúlt 1 évet.

Amikor lekezdett gyalogolni, saját magáért tette, hogy egészségesebb legyen, hogy az izmait megdolgoztassa és jól érezze magát. Ennek csak plusz eredménye a fogyás, aminek persze nagyon örült.
Közben megismerte a DK-t és bekerült egy olyan világba, amihez kimondatlanul is hozzátartoznak a versenyek és a túrák is. Belevágott mindkettőbe, s bár egyre jobban érezte magát közben, a magánélete kezdett szétesni. Mint vállalkozó nem foglalkozott annyit a munkájával, gondolatait is a sport töltötte ki. Átvette az egészséges sportolás helyét egy teljesítmény- és bizonyítási kényszer.

Ekkor állította le a bokaszalag gyulladás és ez elindította egy másik irányba. Rájött, hogy mi a célja a válalkozásának és tudta, hogy a sporttal is nagy álma van. Ezek a mai napig nem változtak. Akkor mégis mi történt? Ekkor se volt még tiszta.

Februárban döntött és búcsút mondott a túráknak, hogy védje a lábát, de nem mondott le a versenyekről, előre be voltak tervezve. Elkezdett edzeni, tervezte, hogy mennyit kell a távon emelni, mennyit kell gyorsulni. A terv sikeres volt, egyre hosszabb távon, egyre jobb tempóban ment.
Pár héttel a Coca Cola után megint leállította szervezete, 3 hetes betegséggel küzdött meg és elkezdett nagyon megváltozni.

Azt mondja, kicsit későn érő típus, aki beleveti magát valamibe, és csak késöbb jön rá, hogy valójában hogy is kell csinálni.
Pár hete aztán ráébredt, hogy teljesítménykényszer alatt edzett, elfelejtette, hogy miért is kezdett bele. Így azt is megértette, hogy miért engedte el az idei versenyeket ilyen könnyen.
Elfelejtette, hogy nem az számít, hogy mekkora távon indul és milyen gyorsan teszi meg, hanem hogy jó érezze magát. Elfelejtette, hogy nem azért kell növelni a távot, mert arra nevezett be, hanem azért, mert rövidnek érzi a jelenlegit. Ugyanez igaz a tempóra is.
Nőtt az önbizalma a versenyek által? Akkor úgy érezte, hogy igen, most úgy érzi, hogy nem. Egy ál önbizalmat adott, ami valameddig kitartott, de nem volt tartós.

Augusztusban megváltoztatta az időbeosztását, új szokásokat vett fel, kiegyensúlyozva a munka-tanulás-kikapcsolódás hármasát. Ennek része jelenleg a napi pár perces válltorna, de nemsokára elkezd újra edzeni. Teljesen más lesz ez az edzés. Újra azért fog edzeni, hogy jól érezze magát, hogy egészségesebben éljen és nem utolsó sorban, hogy a vállalkozás-munka okozta feszültséget csökkentse.

Bár nem mondta, mégis tudom, hogy kint volt az Ironman befutójánál és azt is tudom, hogy akkor értette meg igazán, hogy mi számára a lényeg, mikor látta, hogy a profik úgy érnek be, minta nem is mentek volna 70.3 mérföldet.
Ezáltal amikor a jövőben dönteni fog egy versenyről, nem az lesz a lényege, hogy a jelenleginél nagyobb távot válasszon. A versenyeket - ha újra kezd versenyezni - megerősítésnek fogja használni a jelenleg edzett tempóra és távra.

"Ne azért edzél, hogy versenyezz, azért versenyezz, mert edzettél!"

...mert gyalogolni jó
Trixi futócipője