... mert gyalogolni jó

Trixi gyalogló blogja

I. Veresi Futófeszt 5 km 2015. 04. 12.

Első lépés egy álom megvalósulásához

2015. április 14. - Kara Beatrix / Trixi

Ha olvastad a tegnapi bejegyzést, akkor már sejtheted, hogy ez nem gyaloglóknak kiírt verseny volt. Annak ellenére, hogy megkérdeztem és pozitív választ kaptam a 10-11-es tempós részvételre is, így utólag azt mondom, hogy örülök neki, hogy nem vagyok ennyire lassú. De ne rohanjunk ennyire előre.

A felkészülés

Még januárban döntöttem el, hogy ezen részt veszek, akkor még nem igazán edzettem a lábam miatt, csak próbálkozás szinten ment az edzés. Mégis úgy gondoltam, hogy 3 hónap elég lesz a felkészülésre, hogy 5 km-t le tudjak gyalogolni.
Nem tudtam sem azt, hogy pontosan mit is szeretne a lábam, nem tudtam, hogy gyorsulni fogok-e, egyáltalán egy versenyt, ahol az edzésekhez képest gyorsabb vagyok, bírni fog-e.

Nem is sejtettem, hogy végül felkészülés nélkül kell rajtolnom. Történt ugyanis, hogy március végétől mindig volt valami bajom: vagy a lábam fáj, vagy a vállam, vagy csak munka miatt nem tudtam megoldani az edzést. Végül rájöttem, hogy egyszerűen elvesztettem a motivációm, mindez egy olyan időszakba történt, amikor be voltam nevezve áprilisra és májusra, már csak pár hét volt a versenyig.

Húsvét hétfőn, mikor már tudtam, hogy muszáj kimennem, órákig ültem a szobámban a földön, a szekrényemhez dőlve és próbáltam meggyőzni magam, hogy induljak el. Fokozatosan sötétedett, én meg még mindig ültem és győzködtem magam.

Végül sikerült összeszednem magam, kimentem, bemelegítettem a lábam és dühből elindultam. A vége elkeserítő volt: 1,63 km-t tettem meg úgy, hogy folyamatosan jelzett a bokám és fájt a vállam. Hülyeséget csináltam, hogy nem melegítettem be rendesen. Viszont sikerült észhez térnem.

A pénteki edzésen már rendesen bemelegítettem, kellemesen megtettem az 5 km-es távomat, így tudtam, hogy ha elrajtolok végig tudom csinálni.

A verseny napja

Az egész hetem vacak volt minden szempontból. Fájt a vállam, elkezdtük a fiziotherápiás kezelését, és reménykedtem, hogy minden rendben lesz.
Hogy a vasárnap se különbözzön, elnéztem a buszt és segítséget kellett kérnem a rajtszámátvételhez, mert nem voltam biztos benne, hogy leérek 10-ig. A rajt 11 után volt.

Tudtam, hogy lesz kineziológiai tapasz kipróbálási lehetőség, így megkerestem a sátrat, felrakattam a vállamra és utána mentem átöltözni, majd a csapathoz a közös fotózásra. Majd szépen felrögzítettem a nyakamra a fülhallgatót, hogy ne essen ki a fülemből és meglegyen a folyamatos kontrollom.

A rajt elött nem sokkal befejeztem a bemelegítést és beálltam a mezőnybe. Majd szándékosan hátramentem, mivel nem akartam senkit zavarni. És ekkor jöttem rá, hogy elfelejtettem inni... Hőség, tűző nap és folyadékhiány: már az egyik is elég lett volna, de így együtt elérte, hogy elkezdjek aggódni.

Az első kör

Az 5 km-es mezőny 2 kört tett meg és zárómaci követte (macijelmezbe bújt fiatal futó). A rajt után kezdtem lemaradozni, de láttam, hogy nem olyan vészes a távolság, mint a Valentin napi futás első méterei után. Éreztem a bal vádlim, ebből tudtam, hogy jóval gyorsabban rajtoltam, mint szoktam.

Az első km közepe felé rájött a jobb vádlim is, hogy jeleznie kellene, így a km végéig mindkét vádlimba megvolt a jelző fájdalom. Miért jelzett a késöbb a sérült oldalam? Mert nem ugyanúgy lépek a lábaimmal, de ez egyébként nem feltűnő. Az 1. km tempója: 8:17. Az eddigi leggyorsabb első km-em.

Ekkor már megvolt az alapos lemaradás, de nem voltam egyedül és itt nem csak a zárómacira gondolok. Igyekeztem egyenletes tempóval gyalogolni. Megérkezett a beszólás is jobbról: "Gyorsabban, le vagy maradva..." - kit érdekel...
Másfél km-nél egy meredek emelkedő következett, nem mondom, hogy örültem neki, de vettem egy nagy levegőt és igyekeztem minél kevésbé lelassulni. Egy nem várt figyelemelterelés következett a 2. km vége felé egy Capoera bemutató formájában, ahol komolyan elgondolkoztam azon, hogy megállok és megnézem őket. De aztán a józan ész és a gyalogló felülkerekedett. 2. km 8:30

Egyenletes tempóba folytattam és elékezett az első kör vége, és megjelent a zárómaci a látóteremben...

A második kör

Eredetileg nem terveztem frissítést, majd a rajtnál úgy éreztem, hogy mégis kellene, de mikor rájöttem, hogy az utolsó 3-ba vagyok, inkább kockáztattam.
Akkor még nem tudtam, mi lesz a vége, frissítés nélkül a tűző napon, a hőségben, hogy fogom kibírni, de nem akartam időt veszíteni.
Láttam, hogy mellettem a futók egyre többet belegyalogolnak, de közben éreztem, hogy közel egyenletes tempót tudok tartani és ez megnyugtatott. Jól éreztem magam és a 3. km-em lett a leggyorsabb: 7:56

Megijedtem egy pillanatra, mert a lábam miatt volt egy döntésem, hogy nem engedem a tempóm 8 perc alá. De éreztem, hogy nincs gond, jól bírja a vállam és a lábam is, tempótartás mellett döntöttem.
Megint jött az emelkedő és nem hagytam magam, minimálisan lassultam csak le, legalábbis így éreztem. Szervezői kocsi jobbról, "Hajrá!" és felajánlott víz, de nemet intettem, jól voltam, nagyon jól. Aztán megint  Capoera bemutató, persze hogy odafigyeltem 4. kör: 8:36

Ez volt az a pillanat, amikor már nem érdekelt, hogy a zárómaci a nyomomban volt (8:30-as tempónál!), felvettem az egyenletes tempót, kihúzódtam oldalra, mert jöttek a hosszútávosok befutói és csak mentem és mentem. Már kezdett eljutni hozzám a hangosbemondó hangja. Megjelentek a szurkolók és szurkoltak, bátorítottak: "Mindjárt itt a vége!", "Már nincs sok hátra!". Taps és mosoly örvezte az utam az utolsó kilométeren.

Mikor megláttam a befutót és a célkaput elérzékenyültem és tudtam, hogy most már biztosan megvan, megcsináltam, végiggyalogoltam életem első olyan futóversenyét, ahol befutóérmet is adtak. Ezt már senki nem veszi el tőlem!

Gondolhatod, hogy első utam a frissítőasztalhoz vezetett és az ivóvízhez. Majd visszamentem a sátorhoz, ahol a tapaszt feltették a vállamra, és megköszöntem újra. Az egész távot minden nehézség ellenére fájdalommentesen tettem meg.

A csapathoz visszaérve hangzott el ez a mondat, mely a pont volt az i-re, az egész versenyre és melynek nagyon örültem (Köszönöm Bry!): "...te már itt vagy... mit csináltál, futottál?!"

Senkit nem érdekelt, hogy rögzítő volt a lábamon, az sem érdekelt senkit, hogy gyalogoltam, csak az volt a lényeg, hogy végigmentem és sikeresen célba értem.

kepernyokep_2015-04-14_12_49_10.png

A nettó időm: 41:26 perc, átlagtempóm 8:19
A hivatalos eredménylista alapján még 3 futó ért be utánam (az egyik szerintem a zárómaci volt).

Az első futóverseny volt idén, de nem az utolsó. Hétvégén csak és kizárólag a lábam miatt nem megyek futótávra, a gyaloglást választottam.

A következő nagy futóverseny a Coca Cola Testébresztő Futógála lesz májusban, ahol 10 km páros távon indulok egy szuper futótársammal, aki volt olyan bátor, hogy bevállalta velem a váltót. Mint utólag kiderült elgyalogoltam mellette  az első km vége felé, így láthatta is élőben, hogy mit tudok.

Ezen a héten már erre az 5,8 km-es (2. szakasza a váltónak) távra kezdek edzeni, a verseny szintideje 8 perces tempóhoz van megszabva.  Kíváncsian várom, hogy 1 hónap alatt mennyire sikerül csökkentenem a tempót és milyen eredménnyel érek majd ott a célba.

...mert gyalogolni jó!
Trixi

Fotók: www.futofeszt.hu/flickr.com
linkelve facebookról

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorsgyaloglas-gyalogolni-jo.blog.hu/api/trackback/id/tr477367054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.