... mert gyalogolni jó

Trixi gyalogló blogja

Telekom gyaloglás 2015.

Rövid táv, nagy tapasztalattal

2015. május 02. - Kara Beatrix / Trixi

6 nappal a Veres Futófeszt után volt a Telekom gyaloglás, a Vivicitta betéttávja. Nem volt az igazi, végig éreztem. Eddig még egyszer sem éreztem versenytávot nehéznek, ez az volt... Többször láttam, hallottam, hogy egymást követő hétvégén rajtoltak a társaim, sőt volt aki szombaton és vasárnap is ment valamilyen versenyre, ezért úgy gondoltam - mint kiderült rosszul - ha nekik megy, akkor nekem is. Bele sem gondoltam, hogy ez máshogy is lehet.

Előzmény

A lábam miatt direkt a gyaloglást választottam, mert tudtam, hogy akkor a saját tempómban haladhatok, nem viszik el a futók a tempóm, nem veszélyeztetem a lábam.
Mintha éreztem volna, hogy nem kellene, az utolsó előnevezési napon, szerdán neveztem be.

Tudtam, hogy edzenem kellene, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam. Sok volt a munka, későn végeztem, bezuhantam az ágyba, edzés kimaradt. Végül lezártam magamban azzal, hogy csak 2,5 km, edzés nélkül is meg tudom csinálni. Abban biztos voltam, hogy végig tudok menni.

Pénteken gyorsan átgondoltam, hogy akkor holnap van, mikor kelek, mikor indulok, mikorra akarok kiérni. A rajtcsomagom odaadtam nagymamámnak, hogy vigyázzon rá, nem bíztam magamban. Fénykép sem készült róla, nem tettem fel a Facebookra, mint szoktam... sok apró jel...

A verseny napja

Időben felébredtem, de a felkelést a pokolba kívántam. Nem volt meg az a hangulatom, ami szokott ilyenkor. Legszívesebben ágyban maradtam volna egész nap. Azt hittem, hogy az az oka, hogy fele akkora a táv, mint a Veresen volt, ezt is mondtam mindenkinek, késöbb rájöttem, hogy tévedtem.

Nem készítettem el a szokásos zabkásám, reménykedtem benne, hogy a Cerbona sátrában lehet venni müzli szeletet. Elfelejtettem a telefonom feltölteni és nem vásároltam előre szendvicsnek valót sem.
Nagy nehezen feltápászkodtam, felöltöztem, majd átmentem a közértbe, ahol kilométeres sorok voltak a pénztáraknál, persze, hogy későn értem haza, pedig csak 2 percre van.
Hazaérve az első dolgom volt a telefont töltőre tenni és mivel várnom kellett, hogy legalább 40%-os legyen (ennyi kell, hogy kibírja a távot is), a tervezettnél jóval késöbb tudtam elindulni.

Útközben rájöttem, hogy a fülhallgatót mégis sikerült otthon hagyni, ennyit a kontrollról... de a rajtszámom megvolt és ez a lényeg. Ráadásul az erős szél miatt az utolsó pillanatig nem tudtam, mi marad rajtam a rajthoz.
Közben elkezdtem érezni a szokásos izgalmat, ahogy egyre közeledtem a Margitszigeten a rendezvény helyszínére. Közben, mivel fáztam, tempóval sikerült bemelegítenem is.

Végre nem egyedül

Igen, ebben különbözött a gyaloglástól, hogy nem egyedül rajtoltam a csapatból. A DK Team sátránál találkoztunk Beával, letettem a cuccom, de elöbb gyorsan betettem tölteni a telefonom a Wifi sátor szekrényébe (hála az égnek, hogy volt!) és megvettem a müzliszeleteket. Egyet megettem, reméltem, hogy elég lesz.

Rajtszám fel, közben beszélgetés. Majd elindultunk a rajt felé. Közben megálltunk egy alapos bemelegítésre és nyugtáztam, hogy szokás szerint rengeteg Nordic Walkingos van, ami csak azért fontos, mert a botjukra figyelni kell, főleg előzésnél.

Mivel gyaloglás volt, ezért első szakaszos indulás volt a terv, előre is mentünk, amennyire lehetett és megegyeztünk, hogy a célba találkozunk.

A táv

Végül a pulóverem levettem, amit nagyon jól tettem annak ellenére, hogy a táv egy része a Duna-parton ment.

A rajt jól sikerült, de pár méter után már jött is egy hármas csoport, aki a fél utat elfoglalta. Míg gondolkoztam a megoldáson, mögöttem nekiindultak és máris megnyílt a csoport és szabaddá vált az út, ezt muszáj volt kihasználnom.
Az ismerős vádlifájdalom köszöntött az első kanyar elött, örömmel vettem, hogy ezek szerint gyors volt a rajtom, mivel kb. 20 percet terveztem az egész távra.

Mentem, előztem, mentem, szedtem a lábaim, de valami nem stimmelt. Nem tudtam, hogy mi, mert fájdalmam nem volt, nem erőltettem a gyaloglást, mégis volt valami.
Már azt hittem, hogy másfél km-nél vagyok, amikor megláttam az 1km-es táblát. Pár méterrel utána halottam, hogy a lehalkított telefonom is megerősíti. Mivel kb. az első 10-be voltam és láttam a mezőny elejét, s mert baromira nem éreztem a tempóm, nem tudtam mennyivel megyek (8:42 volt).

A másfél km-es kanyarnál már kerestem a 2 km-es táblát és ekkor jöttem rá, hogy mi nem stimmel. Nehéznek éreztem az egész gyaloglást. Mindig szárnyalok közben, most pedig azt kívántam, bárcsak már a célkaput látnám, vagy a célba lennék. De hitelen megelégedtem volna a 2 km-es táblával is.
A fotósnak mosolyogtam, nem kell látni rajtam, hogy nehéz.

A következő kanyarban Dj volt, a zene jót tett, kicsit felélénkültem, de csak épp annyira, hogy egy picit gyorsítsak az előzéshez. Így lett a 2. km-em 8:44

Megláttam a célkaput és tudtam, hogy mindjárt itt a vége. Ez erőt adott, hogy tartsam a tempót. Közben észrevettem egy neonzöld pólót a kordon mellett, majd még egyet és ez volt a nagy segítség. Kimosolyogtam a társaknak, integettem a fényképhez, fogadtam a szurkolást és vigyorogva robogtam tovább, egyenest a célba. A kommentár az érkezésem elött megdicsérte a technikám, majd mosolyogva átléptem a célkaput.

11008442_497682263717782_1882249471467558053_n.jpg

Megvártam Beát a célba és együtt mentünk vissza a sátorhoz anyukámmal, aki közben megérkezett munkából.

Összegzés

Az eredeti tervvel ellentétben nem maradtam kint. Ráfogtam arra, hogy anyu fáradt, de nem ez volt az igazi ok.
Többször mondtam neki, hogy ennek nem olyan volt a hangulata, mint szokott lenni.

Másnap rájöttem, hogy nem ez volt az igazi oka. Valójában nagyon fáradt voltam és ezért máshogy éltem meg az egész rendezvényt. Annak ellenére, hogy végül 8:40-es átlagtempóm lett kontroll nélkül, tudtam, hogy nem kellett volna rajthoz állnom.
Én nem olyan vagyok, mint más, az én szervezetem nem bírja a két versenyt 1 héten belül, főleg, ha rohangálós a munkahét van közötte, pár előadással megtűzdelve. Szükségem van a pihenésre, ezért elhatároztam, hogy csak 2 hetente megyek rendezvényre akkor is, ha rövid távok.

Vasárnap egész nap feküdtem és olvastam, kivéve azt a bő órácskát, mikor meglátogattam az alig 2 hetes unokahúgom. Hétfőn nem tudtam normálisan koncentrálni a munkára, végül fél nap pihenés lett belőle. Harmadnap elmentem egy jobb agyféltekés rajzolás bevezetés tanfolyamra, ami annyira pihentető volt, hogy másnap már tudtam rendesen dolgozni, a 4. napon a gyaloglás után.

Tegnap voltam kint az első edzésen 2 héttel utána, erről olvashattad a beszámolót tegnap.

Tanulság: mindig figyelj a szervezeted jelzéseire és ha úgy érzed nem az igazi, nem tudod élvezni, akkor inkább mondd le, minthogy kellemetlen érzéseid legyenek utána.

...mert gyalogolni jó!
Trixi

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorsgyaloglas-gyalogolni-jo.blog.hu/api/trackback/id/tr207424398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.