... mert gyalogolni jó

Trixi gyalogló blogja

Trixi gyalogló blogja

Coca Cola Testébresztő Futógála 10 km párban - 2015. 05. 17.

Az első szintidős versenyem

2015. május 19. - Kara Beatrix / Trixi

Egy februári éjszaka megnéztem a versenykiirásokat a futanet.hu-n, alaposan átolvastam. Reggel kb. 2 óra alatt eldöntöttem, hogy ott a helyem a 10 km-es páros váltón. Egyetlen probléma volt ezzel: egy futóra volt szükségem hozzá!

A versenykiírásban 8 perces tempóhoz volt a szintidő, ekkor még 9 perc fölött volt a tempóm, kb. 3,5 hónappal voltam a bokaszalag-gyulladásom után, még alig edzettem. De ezt nagyon akartam. De ki akarna egy gyaloglóval váltózni? Rájöttem, hogy olyan társat kell találnom, aki egyénibe is teljesíti a távot.

Megírtam a posztot a DK Team főcsoportjába, mielött meggondoltam volna magam.
Sose felejtem el, amit ott kaptam: hideget-meleget! Anyám nyugtatgatott, mert sírva fakadtam a reakciókon.
De lett párom, és kezdődhetett a verseny az idővel és magammal. Köszönöm Eszter!

Mikor március végén beneveztünk, már 9 perc alatt volt a tempóm, megvolt az esélye, hogy szintidőn belül befejezem, de megbeszéltük, hogy nem ez a fontos, hanem, hogy beérjek a célba.

2015-05-19_22_09_35.jpg

Az edzések

2 héte kezdtem el kimondottam a váltóra edzeni, elötte volt 2 verseny, pihennem kellett. Viszont 1 km-el meg kellett a távot emelnem, ami már az első edzésen sikerült, bár kemény volt. Minden edzésen az utolsó kör volt a legrosszabb, a legnehezebb, ennek ellenére kellemes tempóban átlagba 8:33-at mentem.
Az utolsó héten csak 1 edzésem volt, mert zűrös munkahetem volt. Így is nagyon fáradtan mentem ki, ez meglátszott a 10:44-es első km-en is.

Tudtam, hogy Eszter 7 körülire tervezi a tempóját, amihez nekem 8:20 körüli tempó kellett, hogy a szintidőn belül legyünk. Így nem aggódtam, egészen addig...

Az utolsó napok

... amíg meg nem láttam az útvonaltérképen a tervezett időket. Szó szerint beparáztam tőle. Akkor fogtam fel, hogy ez nem vicc, teljesíteni kell. Szombaton megnéztem a lezárásról a terképet, ott is időpontok voltak. Számolgattam, idegeskedtem, majdnem nem aludtam miatta.

Pedig tisztában voltam azzal, hogy versenyen legalább fél perccel jobb vagyok átlagban, mint edzésen. De eszembe jutottak a váltótárskeresési reakciók, az elmúlt hónapok minden szenvedése, fájdalma, a vállaim kezelése még mindig tart... Vigyáznom kellett, nehogy lesérüljek, óvatosan lépkedtem, bárhova mentem.
Annyira pánikoltam, hogy a testem végső rakciójaként csütörtökön pszichésen ráment a bal fülemre, amelyikben a fülhallgató szokott lenni a kontrollhoz, alig hallottam vele. Persze a jobb oldalam követte, nehogy arra merjek gondolni, hogy átteszem a fülhallgatót. 2 napig félsüketen éltem, szombat délutánra jött helyre a fülem.

A nagy nap, vasárnap

Kb. 1 órával a rajt elött talákoztunk, átvettem a rajtszámot. Ekkor derült ki, hogy bizony Eszter nem csak hogy egyéniben teljesíti, de 2+5+10 km-re nevezett.
Az utolsó pillanatban mentem vissza anyuhoz a fülhallgatóért, majdnem anélkül indultam el.

A rajt elött nem sokkal elindultunk Jucussal a váltóhelyre, két nyűgös csajszi, aki reménykedik, hogy végig tudja csinálni. De mentünk, mert számítottak ránk. A célba be kellett érnünk, bármikor-bárhogy. Ez volt a lényeg.

A váltózónába beállva is még ott volt a gombóc a gyomromba, próbáltam koncentrálni. Láttam, ahogy hihetetlen idővel jönnek az első futók, ahogy egy fiatal csajszi sírva adja át a váltóbotot és utána bőgve ül le a padkára. Láttam sétálókat, fáradt futókat, gyors és kicsit lassabb váltásokat.

Aztán megláttam a társam és hirtelen minden negatívum elszált, csak a váltás és a táv volt elöttem, semmi más. Láttam, hogy nagyon fáradt, márt túl volt aznap 11 km-en. Pillanatokkal váltás után úgy döntött, hogy menjünk együtt. Így volt kontrollom az első km-re is és társaságom.

Hála az égnek, mondom így utólag és gondoltam már közben is, mivel még az első km-en belül elhangzott a következő párbeszéd közöttünk:
"- Biztos ilyen tempóval akarsz menni?
- Persze, nagyon jól érzem magam.
- Csak mert 7:40-el megyünk!"
Gondolhatjátok, gyors lassítás, még több mint 5 km van hátra, nem csodálom, hogy már ott szomjas voltam. A vádlim pokolian fájt, jelezve a gyors tempót. Időnként vacakolt a vállam is, reménykedtem, hogy elmúlik. Az első km 8:02 km/perc

A fájdalom csak nem múlt a vádlimba, valamelyest csökkent. Élveztem a biztatásokat, a társaságot. Tudtam, hogy a legjobb döntést hoztam meg a nevezéssel, ezt kihagyni vétek lett volna.
A 2. km végefelé, a fordító elött a másik oldalon feltünt a záróbusz. Integettem neki: "Maradj távol tőlem"- mondtam. Első és utolsó alkalom volt, hogy láttam. Ezután vettem észre, hogy sikerült végre teljesen bemelegednem, fájdalommentes voltam, ha nem figyeltem arra, hogy jobb oldalon beszorult a levegő másfajta fájdalmat okozva (ez rövidebb-hosszabb szakaszokon, de végigkísért). 2. km 8:09

Egyre szomjasabban közeledett a Hősök terén átvezető szakasz, rimánkodtam, hogy ne csússzon a cipőm, szerencsére tapadt, stabilan vettem ezt a szakaszt is. Újabb fordító, mosolyok, biztatások. Eszter közben többször lemaradt, majd találkoztunk és mentünk együtt. Próbáltam a tempót tartani. Egyre nehezebb volt a pokoli meleg miatt. Szomjas is voltam rendesen. 3. km 8:09

A Városligeti körútra ráfordulva már látszott a frissítőpont. Muszáj volt, nem hagyhattam ki. Menet közben - ahogy érkezett a jó tanács - fogtam a poharat, tudtam, hogy csak kortyokat szabad inni. Basszus, nem bírok inni, több megy a rajtszámra,  mint a számba, ez nem megy... Végülis leerőltettem pár kortyot, ami rengeteget jelentett. Újult erővel mentem. Balról jött az 1:10-es iramfutó srác, hangulat szuper. Újabb buzdítások. Megyek, bírom, szuper minden. 4. km 7:48

A közlekedési múzeum után egyszer majdnem megálltam a röhögés miatt, amit egy szembe jövő öregasszonynak öltözött futó pasi okozott: kendő a fején, otthonka, bot a kezében... összeszedtem magam és folytattam az utam. A fordítónál csapattagok szurkoltak, nagyon-nagyon jól esett. Az utolsó fordító volt, tettem egymás elé a lábaim, próbáltam nem elesni (közben előztem, de ezt csak utólag az elbeszélések alapján és néhány halvány emlékkép után fogtam fel), tudtam, hogy a közelben van a 9 km-es tábla, azt akartam elérni. A tábla után nem sokkal jött a jelzés: 5. km 7:49

Itt már tudtam, hogy mindenképp a célban van a helyem, ha négykézláb megyek be, akkor is ott leszek. Viszont egyre melegebb volt, egyre nehezebben bírtam. Az utolsó km volt mindig a legnehezebb az edzésen, itt is éreztem. Eszter közbe mondogatta, hogy mennyi van még hátra, így tudtam, hogy meddig tartsak még ki. (9.km-nél csatlakoztam hozzá)
Jobbról Detty, hála az égnek, még mosolyogni tudtam a fényképhez vagy inkább vigyorogni? Balról Energia Pacsi táblás srác, messze volt, kihagytam, Eszter mindkettőnknek gyűjtött energiát így én is kaptam.
Utolsó kanyar, és kisütött a rohadt nap, más sem hiányzott. Árnyékkeresés, majd megláttam a befutó korlátját. Nem tudom honnan volt erőm hozzá, de abban a pillanatban eldöntöttem, hogy még egy gyorsítás muszáj. Megegyeztünk, hogy nem várunk a korlátig, most és azonnal. Örült iramnak tünt fáradtan, amit lenyomtam az utolsó szakaszon, de muszáj volt, kellett, akartam. ott van a célkapu, mindjárt, már nem kell sokáig bírnom... felnézek: 1:18:36 sikerült, megvan, csak pár méter van hátra és ott a cél és a fotós, Bent vagyok! 8:07

A kiírással ellentétben pároson nem kaptunk érmet, Eszter nekem adta az övét, amit nem akartam elfogadni, de ragaszkodott hozzá. Nem tudom elégszer megköszönni, hogy bevállaltad velem! Hittél bennem, amikor sokan nem. Biztattál, mikor úgy éreztem, hogy nem fog menni...

2015-05-19_22_13_08.jpg

Végül 8:01-es átlagtempót gyalogoltam, aminek 1 napig ülepednie kellett, mert nem akartam elhinni, hogy megcsináltam! Emlékeztek? 8 perces km-ekre volt megszabva a szintidő!

A csapat idő 1:17:50 lett, utolsó elöttinek értünk be, de az utolsó 4 perccel utánunk, szintidőn túl ért be. Azért nagy gratula nekik is!

Összegzés és rekordok

Remekül éreztem magam, annak ellenére, hogy alaposan kihajtottam magam. A cél utáni frissítő területen már padot kerestem, a Cola legurítása után kezdtem helyreállni, de nem tudtam belőni merre kell a sátorhoz mennem és csak az volt elöttem, hogy ott a sátorban és elötte a pad.
Pihi, cola, nyújtás, időeredmények megnézése, leesett áll, beszámolók hallgatása, pólócsere és irány haza. Várt a himalája sós fürdő, amire nagy szüksége volt az izmaimnak.

2 nappal késöbb még mindig közepes izomlázam van a derekemban, hátamban, vállaimban és a lábaimban. De élvezem.

Ezzel a 6 km-el sok új egyéni teljesítményem döntöttem meg:
Az első km-t a Veres futóhoz képest -14 mp
2 km-es táv Telekom gyalogláshoz (2,5 km) viszonyítva -75 mp
3 km-es táv Spar gyalogláshoz (2,7 km) viszonyítva -52 mp
4 km-es táv Ligetkörhöz (3,4 km) viszonyítva kb. 2,5 perc
5 km-es táv Veres futóhoz képest - 72 mp
legjobb 6 km-es edzésemhez képest pedig -186 mp (kb. 3 perc)

Nem gondoltam volna, hogy 6 hónappal a bokaszalag gyulladás után ilyen teljesítményem lesz.

Most pár napig pihenek, a következő edzésem az I. Gyaloglónapon lesz. Utána nevezett versenyem a Szufla 8 km gyaloglás lesz augusztusban. Nem tervezek K&H váltót, de ha szükség lenne rám, nem fogok elzárkózni a lehetőségtől. Szurkolni pedig biztosan kimegyek.

Újabb kihívás, hogy 3 hónap alatt 4 km-t kell emelnem a távon a tervezett, de még nem nevezett Irongirl miatt, de nem érzem lehetetlennek.

...mert gyalogolni jó!
Trixi

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorsgyaloglas-gyalogolni-jo.blog.hu/api/trackback/id/tr37471820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása