Amikor az idei túra- és versenynaptáram állítottam össze, év elejére szint nélküli túrákat kellett terveznem. Ez nehéz feladat, hiszen a teljesítménytúrák pont a szintekről szólnak, legalábbis a legtöbb.

Rátaláltam erre a túrakiírásra és úgy döntöttem, hogy mivel csak 40 m a színt és 6 km a táv, nekivágok. Mint kiderült több szempontból is elszámítottam magam...

Reggel úgy gondoltam, hogy egy laza, túrázással egybekötött edzés lesz, így futócipőt vettem (a másik választás a hótaposó lett volna). A hév alig tette meg az út felét, mikor havas tájat láttam, amit, mint egy kisgyerek bámultam, hiszen itt Pesten nem maradt meg a hó. Várakozóan figyeltem, változik-e a táj, igen még havasabb lett...

Majdnem kicsúsztam a rajtidőből, mert nem gondoltam, hogy 20 perc kell, hogy a rajtot megtaláljam. Rajt, endomondo bekapcsolva, papír eltesz, indulás gyaloglótempó. Az Erzsébet parkba belépve pár lépéssel előrébb hatalmas jégpálya, mindenhol vagy jég vagy hó, ennek ellenére stabilan tudtam menni. Itt egy kicsit letértem a kijelölt útról.Az eltévedés oka az volt, hogy az ígért szalagozás sehol nem volt, mentem a térkép alapján, néha csúszkálva, de stabilan, mire kiszúrtam, hogy a térképen jelzett út, ami mellett haladni kellene, az a sárga turistaút, így azt elhagyva rátaláltam a valódi útra, ahol kb. 500 méterrel késöbb leesett, hogy a szalagozás valójában egy régi rózsaszín pötty a fákon (ez utána kereszteződési nyíllá változott). Ember sehol, de az úton voltam, eszembe sem volt sétálni. Nem figyeltem a tempóm, a mobilról már indulásnál levettem a hangot.

Egy újabb kanyar után kiértem arra az emelkedőre, ahol a többiek mentek: a hó és jég mellett itt megjelent a sár is. Lassabban, óvatos, de határozott léptekkel értem a tetejére. Kanyarodás, hó elmarad, sár nem fagyott... majd újabb kanyar és beértem egy nagyobb csoportot, a talajon ismét megjelent a hó is, sár fagyott, lejtők tarkítják a szakaszt. Előzések közben nem kis öröm töltött el, hogy ahol túracipőben, csizmában csúsznak, a futócipőm stabil volt (?!). A következő km-t olvadt sár, jég és tömeg jellemezte, óvatos előzés, apró csúszások, 2 kanyar és a távolba feltűnt az utolsó szakasz, az aszfaltos út. Ide tették át az EP-t is. Az utolsó 1.5 km aszfalt elött cipő-fű randi és itinier ellenőrzés, majd tempó (1x volt jelzése a lábamnak). Fura volt, de nem éreztem magam fáradtnak, mikor beértem. A tervezett időm az 5,6 kilométerre 60 perc volt, beérkezés 5,8 kilométeren 66 perc Főleg a jobb lábam csúszott meg, de nem estem el, végig stabilan mentem. A kiírás szerint 40 m a szint, az endomondo 72 m -t mutat a legkisebb és legmagasabb pont között.

A feketeleves másnap jött, mikor nem tudtam fájdalommentesen lábra állni. A pihenőnap megint megnyúlt 3 napra. Közben elgondolkoztam és arra jutottam, hogy a terepet nem bírja a lábam.

Azóta már kiderült, hogy az aránylag egyenletes terepet, ahol nem dől a lábam oldalirányba, mégis bírja a lábam és az emelkedővel sincs semmi gondja.

Mivel azonban a teljesítménytúrákra zömében nem ez a jellemző, ezért meghoztam azt a - végül nem is nagyon fájdalmas - döntést, hogy nem indulok teljesítménytúrákon.

A döntésem ellenére fogtok olvasni túrabeszámolókat: a héten az egyik csapattársam első 100 km-es túrájáról ír beszámolót.
A késöbbiekben tervezem, hogy egy-egy csapattársam túrabeszámolóját jelentetem meg.

...mert gyalogolni jó!
Trixi