Az eredeti szöveget a facebook oldalamra írtam pár nappal a túra után. ennek a bővített változatát olvashatjátok itt. Figyelem, hosszú!
Előzmények
Amikor kiderült, hogy 5 fős váltóba teljesíthetjük a 87 km-t, csak azt néztem meg, hogy 13,8 km 540-es szinttel vár rám, azt vállaltam. Aztán kiderült, hogy hajnali 6-kor van a rajt. 2x bejártam a távot a biztonság kedvért.
Már az első bejárásnál éreztem a fájdalmat a talpamban, de már akkor is azt hittem, hogy a "mindenhol kapható" bokaszorító miatt van, így nem foglalkoztam vele igazán. Ráadásul a második bejárásnál egyáltalán nem jelentkezett a fájdalom. Ezért megnyugodva, másik bokaszorítóval készültem az éles túrára.
Sokat gondolkoztam, hogy a régi sportcipőm vagy az októberben vett Tchibo futócipő legyen-e a társam, végül a sportcipőben indultam el...
Az út
Másfél óra alvás, hajnali 3 órás kelés és sikeres 6 óra 10 perces rajt után először a 3. km-nél éreztem a fájdalmat. Cipő le bokaszorítót megigazít, majd gyaloglótechnikával tovább az első komoly emelkedőig. Köves emelkedő, vigyázni kell a lépésekre, 4. km, a fájdalom változó intenzitással jelentkezik, baromira nem örülök neki, de nem vehetem le a bokaszorítót, mert ez még mindig a könnyebbik rész. A sík terepeken igyekszem gyaloglótechnika segítségével időt nyerni, de lassúnak érzem magam és fáj.
Folyamatos a küzdelem és indul a komoly harc a 6. km után, ahol kezdődik a 3 méretű köves meredek emelkedő kb. 2 km-es szakasza. Baromi nehéz, de megyek. Néha meg-megállok, egy-egy lépésnél mindent a pokolba kívánok, annyira fáj. A csúcson cipő le, bokaszorító igazít megint. Az óra szerint kb. 20 perces előnyöm van a tervezetthez képest, ez jó.
Perceken belül már úton vagyok, hogy megküzdjek a kb. 6 km-es lefelé úttal. Az elején megint 3 féle méretű kövekkel tarkított meredek lejtő kb. 1,5 km-es, kisebb sík szakaszokkal. Nem elég a fájdalom, még a kövek is csúsznak, de megküzdök mindennel. Muszáj, nincs más lehetőség, a váltópontra el kell jutnom...
A további út avar alatti guruló kövekkel van tarkítva, megvan rá a technikám, de érzem, hogy a fájdalom miatt nem tudom tartani és lassú is vagyok. Többször meg kell pillanatokra állni, hogy összeszedjem magam. Egy hosszabb sík után megint ugyanolyan út, csak vacakabb, de tudom, hogy utána műút jön egy hosszabb sík résszel, erőm összeszedve lemegyek. Óra megnéz, utolsó szakaszra 35 percem van.
Gyaloglással megyek amíg tudok, de érzem, hogy nagyon nem esik jól. Utolsó erdei szakasz benne köves lejtőkkel, még mindig csúsznak a kövek. 8-10 méterrel az utolsó műút elött egy meredek lejtőn egy csúszós kő segítségével leülök a földre. Na ez nem hiányzott, újabb sérülés nincs, indulás tovább.
Utolsó kb. 1,5 km-es műúton megint gyaloglótechnika, pokoli nehéz, fáj, elegem van, de a kanyarok után várnak rám. Már ott van, látom, utolsó erők, muszáj menni, gyerünk, tempó... hajrák balról... ez erőt ad...
Váltópont 7 perccel a tervezett idő elött!
Utána...
Sírni tudtam volna, belül sírtam is a fájdalomtól, a szenvedéstől, az elfogyott erőtől, de kifelé széles mosoly és az elégedettség érzése, hogy igen, megcsináltam a nehéz körülmények ellenére. Más lehet feladta volna az első fájdalomnál, én még mentem vele 11 km-t és...
Mikor már senki nem látott, megengedtem magamnak, hogy ne legyek erős, pihenhettem, lassíthattam és sántíthattam...
Aztán elindultam az utolsó tervezett szakaszomra: 6 km Pomáz hév állomásig, ami az előzőleg mért 1,5 óra helyett majdnem a duplája lett...
Összegzés
Ha tudtam volna mi történik, ha figyeltem volna a tegnap említett jelzésekre, nem vállalom be. De mivel elindultam, végigcsináltam, mert számítottak rám. Éjjel még kimentem Budakeszire a célba, hogy ott legyek, mikor a váltónk utolsó tagja beér a célba...
Másnap reggel már nem tudtam lábra állni és pár hétre az ágy lett a társam.
3 hét múlva jutottam be a már említett ortopéd orvosomhoz. A diagnózis: bokaszalag-gyulladás, ami a gyógyulás után is állandó gócként kísér tovább, mindig figyelnem kell rá, de orvosi engedéllyel túrázhatok és gyalogolhatok. Végül kiderült, hogy nem tévedtem, mikor a bokaszorítóra gyanakodtam: a felső széle a gócponton ment keresztül és folyamatosan nyomta.
Nem adtam fel, még ágyban fekve megterveztem az idei évi túra és versenynaptáram, figyelve a fokozatosságra.
...mert gyalogolni jó!
Trixi
