Gaspi rátalált az ISZKIRI 100 teljesítménytúra kiírására és eldöntötte, hogy felkészül rá. A mai részben a felkészülés beszámolóját olvashatjátok nagyon fontos kérdésekkel.

„ Elkezdtem a felkészülést, ízlelgettem a százas számot. Az autóval is több, mint egy óra...tudom tudom német autópályán 30 perc, gombócból sem tudnék ennyit megenni, sőt 100g csokit is csak nagy baj esetén vesz be már a szervezetem, de akkor is olyan lelkiismeret furdalásom támad, hogy elindulok futni. 100 év az felfoghatatlan, de még a 100 hónap is sok, főleg ha várni kell valakire, aki mindig késik....
Többen mondták, hogy nem kell ez nekem, minek, miért, komolyan?, úgysem fog sikerülni, nagyon sok, feladod? add fel, ha kell, stb stb de én belevágtam. Elolvastam az összes beszámolt, amit a neten találtam. Átnéztem a térképet, kerestem a buktatókat, de a távon kívül nem láttam benne semmi nehézséget. Azon gondolkodtam, vajon olyan lesz, mint 2x50 vagy nehezebb? Lesz e holtpont, ha igen mennyi és mikor? Sok holtponton nem tudok átlendülni, néha egyen is nehezen, de ezeket elhessegettem. Túratárs, egy ideje már nem kötök túrán való indulást túratárshoz, de egy teljes napon át nem szerettem volna egyedül bandukolni....na amikor meghallották az emberek, hogy 100 egyben, mindenki nemet mondott. Egy túratársam bevállalta azt, hogy a tatai tótól éjszaka visszajön velem az utolsó 35 kilométeren és tartja bennem a lelket éjjel és persze hoz kaját, bármit Tatára, depózhatok vele, ennek annyira megörültem, hogy már tudtam nincs kérdés.

Valamivel szerettem volna megbolondítani a túrát, mert milyen már, hogy csak úgy végigmegyek egy százason, így felajánlottam a túrát az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtő mozgalmára...eddig 20.000 Ft jött össze, de még él a lehetőség.

Megvolt a hová, mikor, kivel megyek, jött a mit vigyek....3 éve vittem volna az egész házat, ma meg már szinte csak inni, mert a szomjhaláltól még mindig nagyon félek /nem tud valaki egy olyan izé beszélgetős embert, aki nem sok pénzért kineveli ezt belőlem?/....középút jónak tűnt.

Ez a túra gyakorlatilag egy 26 kilométeres körből 35 kilométeres egyenesből 8 kilométeres körből és egy 35 kilométeres egyenesből áll. 26-os kör végén ott van az autóm, tehát oda semmi nem kell max egy kis víz meg térkép esetleg csoki, de úgysem eszem meg, azt nem is terveztem, szóval ide a kis zsákom jön csak. A 35-ös egyenes végén ott lesz Zsuzsi a terülj asztalkámmal és van a szakaszon is etető/itató pont, itt már lehet sötét is, meg ha már vettem sok sok túrázós holmit a nagyobbik zsákomat csak megrakom ezzel azzal és úgy megyek, éjjel visszafelére is gondolni kell. Pótlámpa, elem, fájdalomcsillapító, esőkabát, csoki, csoki, csoki /ok ok nem eszem csokit, ezért zabkorpával bolondított tojást csak nem cipelek magammal/ sok bizbasz, na mindegy hátha kell alapon nyugtáztam a zsákot előző este csurig pakoltam, de a súlya nem volt vészes és a mérleg még mindig kevesebbet mutatott zsákkal a hátamon, mint pár éve zsák nélkül. Tókörön úgysem viszem, oda csak egy vizet viszek azt is megszokásból, gondoltam. Ez volt a TERV a pakolásról.

Mit vegyek fel....na ez már nehezebb, annyi mindenem van már, az elején sokkal egyszerűbb volt, ha túrázni mentem felvettem, amit találtam és mentem...bőr túracipőm kiesett egy 20-as túrán, mert abba is melege volt a lábamnak, maradt a terepfutócipőm. Átnéztem a zoknikat, vettem pár újat, biztos ami biztos és elkezdtem bejáratni őket túrákon, melóba menet bárhol.
Kipróbáltam a futónadrágot is túra közben, na nekem az nem jött be, elvetettem az ötletet. 20-as túrát nyomtam benne, volt előnye is, de valahogy idegen volt az érzés...sapka, sál, réteges cuccok és hazafelé egy száraz ruha. Teljesen feleslegesen vittem kesztyűt és pár dolgot ruhából is, mert mégsem öltöztem át a végén egyszer sem, zoknit váltottam 3x, Tatán felvettem plusz egy melegítőfelsőt, mert fáztam és a sapka az jól jött. Persze esőben lehet jobban kellett volna öltözködni, de így utólag azt gondolom a rajtnál a kocsiban és Tatán depóztatva teljesen elég ruhát tartani /zoknin kívül/.

Mit egyek...ez megint probléma nálam. 30 kilométerig nem viszek szinte semmit 1-2 szendvics, de azt is csak akkor, ha a szervező megesküszik, hogy nem fog adni kaját, de a 100 az más itt enni kell, tervezni kell vele. Összevásároltam csokit, energiaitalt, zabos kekszet, szőlőcukrot, készített a feleségem 6 pazar szendvicset, Tatán kapok egyedi frissítést, na ezek nagy részét haza is hoztam. Itthon megreggeliztem, 25-ös kör végén megettem egy szendvicset, Tatára menet egy másikat, meg lehet lement még pár szendvics, de a sok csoki,szőlőcukor bizbasz mind hazajött. Na jó ettem 3 csokit az úton, kicsit  Frissítőpontokon volt ellátás, hot dog, virsli, kóla minden, elég is volt. Innivaló az kopott a sajátból, de legközelebb csak néhány csokit viszek, felesleges kaját nem. És teljesen jó ötlet volt a gyógyszert is kindertojás héjba tenni, kéznél volt, egyben volt, csak szedtem szedtem szedtem.... „

A 3. rész holnap jön, benne a túra beszámoló, tarts velünk!

...mert gyalogolni jó!
Trixi

Egy különlegességet hoztam nektek a hétvégére. Csapattársam, Gaspi egy nagy utat tett meg, melynek egy fontos pontja volt a múlt hétvégi ISZKIRI 100 teljesítménytúra. Ezt az utat ismerhetitek meg és egy érdekes beszámolót olvashattok a 103 km-es túráról a 3 részes beszámolóban.

„Mondhatnám azt, hogy az egész így kezdődött, de az igazság az, hogy ettől kicsit távolabb kell kezdeni, ha az elejétől szeretném az első százas túrám történetét elmesélni. 

4 évvel ezelőtt néhány barátom a fejébe vette, hogy indulnak a KINIZSI 100-on és elkezdték a felkészülést. Néhány 20 kilométeres túra, amit idő hiányában általában éjjel mentünk jelentette a felkészülést, természetesen a nagy napon én is útnak indultam. Természetesen biztonsági játékosként a KINIZSI 40-en, amit sikerült is teljesítenem. Ezzel kezdődött a történet. 120 kg környékén mozogtam ekkor, semmiféle sport múltam nem volt, és szép kövér is csak megszokásból voltam, ha valamiért lefogytam rögtön találtam okot a visszahízásra....és pont ezért nem is fogtam bele a fogyásba soha, nem véletlen gyártanak 58-as ruhákat...

Elkezdtem rendszeresen túrázni, célom az volt 2013-ban, hogy minden hónapban legalább egy teljesítménytúrán részt vegyek, ezt sikerült is teljesítenem, 13 túrán 350 kilométert tettem meg. Én ekkor már azt gondoltam ez a rendszeres mozgás kategóriába tartozó mozgásforma, ki kell ábrándítsak mindenkit, ez nem az. Emellett semmi mást nem mozogtam, na jó néha elmentem a parkolóig, ekkor már tömegközlekedést sem használtam, mert az autóval járást támogatták a vonattal járást nem. Javarészt rövidebb túrák voltak, de az Aranyszarvas 50 és a Fejérkő 50 túrákkal belekóstoltam az ötvenesek világába is. Ezek még szintemelkedés nélküli túrák voltak a szintidőmön viszont jól látszott, hogy nem megy ettől több. És senkinek nem kívánom azt így utólag, hogy az első 50-es túráim után élvezze a társaságomat...amúgy is eléggé elviselhetetlen vagyok, de ezek után a túrák után fáradtan, kedvtelenül, vízhólyagokkal a talpamon, nem is részletezem, azon csodálkozom, hogy miért folytattam ezt az egészet. Ekkor még nem nagyon volt jövőképe ennek az egésznek, ha csak az nem, hogy majd egyszer megyek egy százast....persze hülyegyerek százast mész.

2013-ban történt egy számomra mai napig hihetetlen dolog egy régi jó barátom belerángatott a Dagadt Köcsögök táborába, tehát igazából Ő a hibás amiatt is, hogy most ezt a buta beszámolót olvasod ahelyett, hogy a családoddal vagy a kocsmába lennél.
Úgy éreztem a mélyvízzel kezdek, DK Nehézbombázók UltraBalaton csapatának a tagja lettem egyik napról a másikra. Nevezéspillanatában kb. 100 /nézd már megint egy százas/ métert tudtam futni, azt is csak fejben. Elkezdtem a felkészülést, volt fél évem arra, hogy 7 kilométeres távomra felkészüljek.
Nem volt feltétel a futás, csak ha már futóverseny....és ha már kocka vagyok. Nekifogtam szépen lassan jöttek az eredmények, egyre jobban ment a futás és aminek sokkal jobban örültem egyre jobban mentek a teljesítménytúrákon a hegymenetek.

Ebben az évben emeltem a túrán a tétet Budapest Kupa kiemelt teljesítése volt a cél, ehhez nagyrészt a Budai hegységben megszervezett túrákból kellett 25 –öt teljesíteni. Májusban az UltraBalaton érmének örültem, januárban pedig a BudapestKupa kiosztón vettem át a kupámat a nagyobbik lányommal együtt, mert őt is sikerült megfertőznöm.

2014-ben szemmel látható változások kezdődtek. Új barátaimnak köszönhetően egyre több impulzust kaptam arra, hogy változtassak életmódot, mozogjak sokat és rendszeresen, valamint tegyek rendet a konyhában is. TudatosantESZEM csoportban megtanultam sok sok leckén keresztül mit és hogyan......de ez az írás nem az evésről szól, szóval az első százasomig vezető úthoz csak egy fontos infó, sikerült a súlyomat újra két számjegyűre változtatni. Sarkítva annyi történt, hogy nem eszem táblás, tömöt, lyukacsos, ét, tej, fehér, akciós, megkínáltakvele, gyereknemettemeg, hogykerültezide és egyéb csokikat. Na jó, ennél kicsit több, de a lényege asszem ennyi.
Futásnak, súlycsökkenésemnek órákban kifejezhető eredménye lett 50-es túráim szintidejéből sikerült két órát faragnom. Ekkor elkezdtem keresgélni a túranaptárban egy tetszetős százast. Nagyon válogatós vagyok, nem volt egyszerű feladat, ne legyen télen, mert hideg van és megfázik a vesém /mióta nem melegít a zsírom sokkal fázósabb vagyok a fenébe is, még a végén vennem kell egy rendes télikabátot és pulóvereket is....soha nem használtam pulóvert, nevetségesen is álltak meg felesleges is volt/, ne legyen nyáron, mert meleg van és szomjan halok /szomjhalálfóbiám van/, ne legyen ősszel mert addig nem bírok várni és egyszer belebotlottam az ISZKIRI 100 kiírásában. 103 km 2020m szint, pazar. „

A felkészülés izgalmaival és fontos kérdéseivel folytatódik holnap Gaspi beszámolója.

...mert gyalogolni jó!
Trixi

Amikor az idei túra- és versenynaptáram állítottam össze, év elejére szint nélküli túrákat kellett terveznem. Ez nehéz feladat, hiszen a teljesítménytúrák pont a szintekről szólnak, legalábbis a legtöbb.

Rátaláltam erre a túrakiírásra és úgy döntöttem, hogy mivel csak 40 m a színt és 6 km a táv, nekivágok. Mint kiderült több szempontból is elszámítottam magam...

Reggel úgy gondoltam, hogy egy laza, túrázással egybekötött edzés lesz, így futócipőt vettem (a másik választás a hótaposó lett volna). A hév alig tette meg az út felét, mikor havas tájat láttam, amit, mint egy kisgyerek bámultam, hiszen itt Pesten nem maradt meg a hó. Várakozóan figyeltem, változik-e a táj, igen még havasabb lett...

Majdnem kicsúsztam a rajtidőből, mert nem gondoltam, hogy 20 perc kell, hogy a rajtot megtaláljam. Rajt, endomondo bekapcsolva, papír eltesz, indulás gyaloglótempó. Az Erzsébet parkba belépve pár lépéssel előrébb hatalmas jégpálya, mindenhol vagy jég vagy hó, ennek ellenére stabilan tudtam menni. Itt egy kicsit letértem a kijelölt útról.Az eltévedés oka az volt, hogy az ígért szalagozás sehol nem volt, mentem a térkép alapján, néha csúszkálva, de stabilan, mire kiszúrtam, hogy a térképen jelzett út, ami mellett haladni kellene, az a sárga turistaút, így azt elhagyva rátaláltam a valódi útra, ahol kb. 500 méterrel késöbb leesett, hogy a szalagozás valójában egy régi rózsaszín pötty a fákon (ez utána kereszteződési nyíllá változott). Ember sehol, de az úton voltam, eszembe sem volt sétálni. Nem figyeltem a tempóm, a mobilról már indulásnál levettem a hangot.

Egy újabb kanyar után kiértem arra az emelkedőre, ahol a többiek mentek: a hó és jég mellett itt megjelent a sár is. Lassabban, óvatos, de határozott léptekkel értem a tetejére. Kanyarodás, hó elmarad, sár nem fagyott... majd újabb kanyar és beértem egy nagyobb csoportot, a talajon ismét megjelent a hó is, sár fagyott, lejtők tarkítják a szakaszt. Előzések közben nem kis öröm töltött el, hogy ahol túracipőben, csizmában csúsznak, a futócipőm stabil volt (?!). A következő km-t olvadt sár, jég és tömeg jellemezte, óvatos előzés, apró csúszások, 2 kanyar és a távolba feltűnt az utolsó szakasz, az aszfaltos út. Ide tették át az EP-t is. Az utolsó 1.5 km aszfalt elött cipő-fű randi és itinier ellenőrzés, majd tempó (1x volt jelzése a lábamnak). Fura volt, de nem éreztem magam fáradtnak, mikor beértem. A tervezett időm az 5,6 kilométerre 60 perc volt, beérkezés 5,8 kilométeren 66 perc Főleg a jobb lábam csúszott meg, de nem estem el, végig stabilan mentem. A kiírás szerint 40 m a szint, az endomondo 72 m -t mutat a legkisebb és legmagasabb pont között.

A feketeleves másnap jött, mikor nem tudtam fájdalommentesen lábra állni. A pihenőnap megint megnyúlt 3 napra. Közben elgondolkoztam és arra jutottam, hogy a terepet nem bírja a lábam.

Azóta már kiderült, hogy az aránylag egyenletes terepet, ahol nem dől a lábam oldalirányba, mégis bírja a lábam és az emelkedővel sincs semmi gondja.

Mivel azonban a teljesítménytúrákra zömében nem ez a jellemző, ezért meghoztam azt a - végül nem is nagyon fájdalmas - döntést, hogy nem indulok teljesítménytúrákon.

A döntésem ellenére fogtok olvasni túrabeszámolókat: a héten az egyik csapattársam első 100 km-es túrájáról ír beszámolót.
A késöbbiekben tervezem, hogy egy-egy csapattársam túrabeszámolóját jelentetem meg.

...mert gyalogolni jó!
Trixi

A héten úgy alakult, hogy ma tudtam először kimenni edzeni. Annyira felpörgött hirtelen a vállalkozásom, hogy minden nap úton voltam edzés időben. ez persze nagyon jó, de már nagyon hiányzott a szokásos gyaloglásom.

Ma reggel, ébredés után az jutott eszembe, hogy bármi áron, de kimegyek reggel, éhgyomorra. Volt egy megérzésem, hogy a délutánom megint olyan lesz, mint héten minden nap és majd csak sötétben érek haza. Be is jött, megint úton voltam már sötétedés elött...

Az elhatározást tett követte: edzőruhába öltözés után bemelegítés volt a reggeli - közben rájöttem, hogy új nadrágot kell beszereznem, mert lóg rajtam -, a tízórai pedig az 5 km-es távom.
Mivel nagymamám szólt, hogy figyeljek a napfogyatkozásra, meg mindenképp a környéken akartam maradni, átmentem a lakótelepi játszótérhez.

Tavaly itt edzettem. Ez egy kb. 330 méteres murvás kör egy domboldalon, tehát duplán nehezített terep az aszfalthoz képest. Rövidebb távon van benne kb. 50 m színt. A bokaszalag-gyulladásom óta csak egyszer jöttem ide, de annyira fájt a lábam a talajtól, hogy nem próbálkoztam többet.

Ma viszont úgy éreztem, hogy az lesz a legjobb az edzéshez.
Az odavezető út aszfalt és sima terep, majd jön a térköves kacskaringó, ami a feljáró, végül jön a murva. Az aszfalton semmi bajom nem volt, a murván viszont nagyon enyhén elkezdett jelezni a lábam, ezért 2 kör után lejöttem egy rövidebb távra az aszfaltra. a kettő között kb. 15 lépcsőfok volt, amit visszafelé is megtettem.

Mire az endomondo bemondta a 2. km-t, már megint a murván voltam és onnantól fájdalommentesen csináltam végig a 3 km-t, ami még hátra volt. A murván nem tudok annyira gyorsulni, mint az aszfalton, részben az emelkedő miatt se, amit most nem is bántam.

Nem szoktam unalmasnak találni a murván körözgetést, ma meg különösen élveztem. Egy baráti társaság napfogyatkozás pikniket tartott, meditációs zenével és füstölővel, amit én minden körben kb. 100 méteren élvezhettem. Szinte vártam minden egyes körnél, hogy meghalljam a zenét megint.

A 4. kör végére viszont elvesztettem a lelkesedésem, ha nem 5 km lett volna kitűzve, akkor be is fejeztem volna. Ekkorra jött rá a szervezetem, hogy nem reggeliztem és felhasználtam az energiám nagy részét.
Természetesen nem álltam meg, hanem kicsit lassabban, jobban élvezve a zenét, végigcsináltam.

Amint meghallottam az 5 km-es jelzést, mintha benyomtak volna egy STOP gombot, megálltam és lesétáltam nyújtani a legközelebbi padig. Ott igyekeztem képet csinálni a napról. Háttal nem volt a legegyszerűbb, ez lett a legjobb:

Annak ellenére, hogy arra számítottam, hogy annyira fáradt leszek egész nap, hogy szinte elaszok ülve, alig voltam fáradt.
Úgy tervezem, hogy hétköznap reggel megyek ki edzeni, hétvégén meg este, hogy meglegyen a heti 3 edzés.

...mert gyalogolni jó
Trixi

Van, amikor akárhogy szeretnéd, nem mehetsz edzeni. Ha pedig az edzés feszültségcsökkentő is, akkor még rosszabb.
Sajnos ez a hét is ilyen volt és emiatt 2 olyan eseményt kellett kihagynom, amin nagyon ott szerettem volna lenni.

Mi történt?

A hétfői beszámolóban is írtam, hogy hátközépnél beálltak az izmaim az előző heti feszültség ráadásaként. Gondoltam pár nap és mehetek megint.

Erre kedden a hátizsákkal túlterheltem a vállizmaim: tudtam, hogy nehéz, de mivel megoszló súlyról volt szó, nem gondoltam, hogy teljesen kikészül a műtött - jobb oldalam tőle.
Mire hazaértem, a karom már jelzett és azóta is - a mai nap kivételével - ideg fájdalmaim voltak.

A csütörtöki közös edzés

Az első esemény, amire nagyon menni akartam, az a közös csapatedzés volt a Margitszigeten, ahol Monspart Sarolta is ott volt. Ezeken az edzéseken ő szokta tartani a bemelegítést és jó tanácsokkal látja el a futókat is. Végigkérdezi, hogy ki milyen távon indul és úgy ad tanácsot.
Eddig csak egyszer találkoztam vele, de azonnal megkedveltem és szívesen megyek a jövőben olyan edzésekre, ahol ő is ott lesz.

Ezek a közös edzések mindig jó hangulatban telnek, ahogy a többi is, csak ez mégis más.

Országfutás

Egy ismerősöm szuper kezdeményezése az Országfutás, melynek légyege, hogy egy adott napon akkora távot futnak a résztvevők (minimum), mint az országhatár. Persze gyalogolni, sétálni is lehet.

A szervezés még tavaly kezdődött el, akkor még nem jelentkeztem, mert nem szívesen mondtam volna le. Nem gondoltam, hogy mégis erre kényszerülök.
Idén, mikor már nem tudom hányadszorra került elém a Facebookon, rászántam magam a jelentkezésre, majd az eredetileg 3 km-es távom felemeltem 5 km-re.

Még pénteken is reménykedtem, sőt szombat délelött is, mikor bevettem a karomra a gyógyszert. Sajnos pár óra múlva megint jött a fájdalom, így szomorú szívvel, de jeleztem, hogy nem tudtom teljesíteni a távom.

Az elmúlt pár hétben több előre tervezett eseménytől léptem vissza és egy pillanatra felmerült bennem, hogy idén nem indulok versenyen, de aztán összekaptam magam és folytatom a tervezést. Minden nap reménykedtem, hogy talán ma sikerül kimennem.

Ma viszont tényleg azt mondhatom, hogy valószínűleg jövő héten újra mehetek edzeni.

... mert gyalogolni jó!
Trixi

Honnan tudod, hogy megtaláltad a számodra megfelelő sportot? Szerintem onnan, hogy ágyban fekve se jut eszedbe, hogy többet nem folytathatod, hanem tervezel.

Még javában feküdnöm kellett a bokaszalag-gyulladás után, mikor már arra gondoltam, hogy mi lesz idén, mire akarok nevezni, pedig még lábra sem tudtam állni. Amikor az orvosom szabad utat adott az edzéseknek, az első dolgom nem az volt, hogy edzeni menjek, hiszen akkor kaptam meg frissen a rögzítőt és várnom kellett legalább 1 hetet, hogy kimehessek vele.

Nem, az első dolgom az volt, hogy leültem a számítógép elé, felpócoltam a lábam és elkezdtem egy word dokumentumba megtervezni a 2015-ös túra- és versenynaptáram. Akkor még nem tudtam, hogy idén ezt nagy részben felülírom, eszembe sem jutott ilyen. Az orvos utasításait követve állítottam össze a távot, szintet, stb.

Még karácsony elött kimentem edzeni egy próbatávot, ami 11 feletti tempóval ment, nagyon nem tetszett, a lábamnak meg még kevésbé. Még korán volt neki elkezdeni. Nem is erőltettem, hagytam gyógyulni.

Január elején tettem megint egy próbát, ami már jobban sikerült 11 alatti tempóval, jobban élveztem, aszfalton gyalogoltam, mert nem mertem terepre menni.
Január első sík túrája a Margitszigetre volt tervezve, de a hévhez menet feladta a lábam, én meg a túrát az odaúton.

Január 31-én merészkedtem ki megint, csalogató napsütésnek nem bírtam ellenállni. Ekkor már tudtam, hogy nevezni fogok a Veres futófesztivál 5 km-es távjára, ezért próbaképp 5 km-et terveztem be, de olyan útvonalon, hogy bármikor fel tudtam szállni járműre, ami hazavitt volna, de nem volt rá szükség...

A térdem jelezett először enyhén a 2. km vége felé, de aztán bemelegedett. Ezután a 3. km-nél (ez volt az előző edzés határa) jelzett a gócpontom enyhén, majd ez is elmúlt és kellemesen végigmentem az 5 km-t.

Ezzel el is kezdődött a felkészülés az idei versenyekre is. Természetesen óvatosan, figyelve a lábamra, de elkezdtem a heti 3 edzést.

...mert gyalogolni jó!
Trixi

A 2014-es szezonban a Ligetkör mellett még egy nagy futórendezvényen vettem részt, a Spar-on, ahol a gyalogláson indultam.

A szeptemberi 8,34-es átlagtempó után kíváncsian vártam és készültem a 2,7 km-es távra. Sok újat tanultam a készülés alatt, pl. azt, hogy versenyen majd 1 perccel jobbat megyek, mint edzésen. Ez által gyanítottam, hogy 8-9 perc közötti tempóm lesz.

Ugyanúgy készültem, mint a Ligetkörre, de közben megkaptam a Tchibo futócipőm, ami sokkal stabilabb mozgást eredményezett, ezt már az első közös edzésen éreztem.
Mivel a kedvenc cipellőm lett, ezért nem abban indultam el reggel itthonról, hanem az edzőcipőmben, de már az edzőruhámban.

Előző nap este mentem el a rendezvényközpontba a rajtszámomért, az a hangulat, ami ott volt, hát megadta a kezdőlökést másnapra.

A hátizsákomban ott lapult megint a gyümölcsös zabpehely, amit a szokásos menetrend szerint fogyasztottam el, majd utána cipőt cseréltem. Ideje volt elindulnom a rajthelyre.

Ott derült ki számomra, hogy csak én neveztem be a gyaloglásra a csapatból (vagy legalábbis nem volt tudomásom másról), de nem zavart. Bemelegítés, majd drukk a 7 km-es futótávon érkezőknek és beálltam a középmezőnybe a gyaloglás rajtjához.

Tanulva az előzőből, a Spar gyalogláson már lassabban indultam, igaz abban a tömegben, ami volt, nehéz is lett volna gyorsan kezdeni.
Az első km közepén kezdtem az előzéseket, mindig figyelve a körülöttem lévőkre és keresve hol tudok elmenni mellettük. Nem tagadom, zavart, hogy nem tudtam úgy gyorsulni, ahogy szerettem volna, mert nem volt szabad sáv hagyva a gyorsabbaknak.
A km végefelé kaptam dicséretet egy előzésnél, akkor már 9 perc körül volt a tempóm és szerencsére nagyobb rések voltak a mezőnyben.

Amikor volt szabad helyem, gyorsítottam kicsit, legalábbis én azt éreztem, hogy kicsit... Az Endomondo máshogy gondolta és a 2. km-es jelzésnél 8 perc alatti tempót jelzett. Amit akkor éreztem, nem biztos, hogy meg tudom fogalmazni.
Teljesen szabilan, fájdalom és fáradtság nélkül gyalogoltam, nem éreztem egyáltalán nehéznek, pedig ez már fél perccel jobb volt, mint az addigi legjobb km-em. Csodálatos érzés volt, felszabadultam, szabad voltam.

Tudtam, hogy már csak kb. 700 méter vár rám, így megengedtem egy kis gyorsulást még, még előztem néhányat és már ott is volt a kis táv futás mezőnyének a vége, amit a rajtszámokból láttam. Végül több mint 1 km-rel rövidebb távon, 10 mp-el (8:24) megjavítottam az átlagtempóm a Ligetkörhöz képest.

A célban vegyes érzelmeim voltam, többek között az sem volt egyértelmű, hol van pontosan a vége, mert leirányítottak a fő útvonalról egy melléksávra, mert a gyaloglóknál nem készült befutókép.
Nagyon örültem, hogy beértem és hogy ilyen jó eredménnyel végeztem. Külön örültem a kapott éremnek.

De volt bennem egy kis szomorúság is, mert nem volt senki, akihez odamehettem volna a végén, akiről tudtam volna, hogy pont nekem szurkolt, így visszasétáltam a közös találkozópontra.
Lehet nagy volt az elvárásom, de lehet, hogy csak a család hiányzott, mert anyu sem tudott kijönni velem.

Az elmaradhatatlan nyújtás után beszélgettem a többiekkel, örültem a maratonváltósoknak és egyéni maratonistáknak. Majd elindultam rajtszámmal, beöltözve a nagykereskedésbe, mert ez a nap nekem munkával ért véget.

Ezzel lényegében le is zártam a tavalyi évem, mert ezután jött az a bizonyos november 1-i túra. A holnap részben a bokaszalag-gyulladás utáni újrakezdésről olvashatsz.

... mert gyalogolni jó!
Trixi

2 hétig tilos volt edzenem. Tilos volt, mert olyan fizikai tüneteim voltak, hogy azt hittem, lebetegedtem, márpedig betegen nem szabad edzeni.
1 hét komoly fájdalmak után, mikor már azt hittem, hogy végre nekivághatok újra, 1 hét hőemelkedés következett. Mint kiderült minden pszichés alapon volt.

Ez egy ördögi kör, mivel a feszültséget a gyaloglással szoktam levezetni, ami most tilos volt.
Szombaton, mikor rájöttem, hogy pszichés a hőemelkedésem is, eldöntöttem, hogy emellett lehet edzeni, sőt segíteni is fog.

A döntés ellenére úgy éreztem ma délután, hogy semmi kedvem hozzá. Vegyes érzelmeim voltak egész nap, sok munka tolódott át a hétre, talán mégse kellene. Közben el kellett mennem, és tudtam, hogy sötétbe kell kimennem, a sötét pedig nem a jó barátom, ez a ex pánikbetegség megmaradt következménye.

Miután hazajöttem, először letelepedtem a számítógép elé, de aztán átgondolva, hogy két edzés között muszáj 1 pihenőnapot tartanom a lábam miatt és holnap nem érek rá délután, mégis nekiálltam készülődni.

A bemelegítés nem tetszett, de éreztem, hogy a mozgás jót tesz. A műtét óta amúgy is nagyon feszesek mindig a váll- és nyakizmaim, ráadásul minden feszültség oda megy.

A felszerelésem kiegészült 2 fényvisszaverő szalaggal is. A futócipő egyik előnye pedig, hogy vannak rajta fényvisszaverő sávok, a csősálon szintúgy, így nem volt gond a sötét.

Halk zene fülhallgató nélkül és már indulhatok is. Azaz indulhattam volna, ha nem felejtettem volna el a GPS-t bekapcsolni, közben kiderült, hogy nincs hang a telefonon, így dupla indulás lett.
Csak hogy ne legyen sima az eleje se az útnak, a fényvisszaverő csík összeveszett a rögzítőmmel és az aszfalton végezte. Gyorsan visszatettem, az egyik végét a gumi alá csúsztatva, így már stabil volt végig.

Az első 2 km nagyon nehéz volt, 10 perc körüli tempóval kényelmesen gyalogoltam, de közben szidtam a merev izmaim és a kb.1 órával elötte megevett csokis croissant is. A kezem se akart bemelegedni, de végül csak sikerült. A lábam is kb. ekkorra melegedett be és kezdtem az enyhe gyorsulást, de sikeresen visszafogtam még egy km-t.

A feszültség és a kihagyás éreztette a hatását, nem csak a gyorsnak érzett kicsit lassabb tempóval és a merev izmokkal, hanem a 3. km bemondása utáni erős hátközépi fájdalommal is, ami jelezte, hogy a gerinc két oldalán beálltak az izmaim.
Figyelve a fájdalomra folytattam a gyaloglást és mivel enyhén maradt csak meg, így emlékeztettem magam, hogy még van 2 km, amit jó lenne megcsinálni. Innentől már sima ügy volt, kellemes, élveztem is és ez meglátszott a 4. km 10 perc alatti tempóján is.

Végül az utolsó km megint 10-es tempó lett, de már éreztem, hogy mára elég is ennyi. Nem szabad túlterhelni a testem a kihagyás után, mert gond lehet belőle.

Nyújtás közben szidtam a hátizmaim, de ez csak megerősített abban, hogy jövő hétre muszáj időpontot kérnem a gyógymasszázsra, különben szépen lassan az összes hát-váll- és nyakizmom be fog állni.
Szerencsémre édesanyám, aki ápolónő, ki tudja annyira masszírozni, hogy a következő napokat fájdalommentesen csináljam végig.

A lábam teljesen jól bírta :)

...mert gyalogolni jó!
Trixi

A júliusi jelentkezésem a csapatba megváltoztatta az életem. Azaz a sok versenyről szóló bejegyzés.

Elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon gyaloglóként lehet jelentkezni futóversenyre? Az első verseny, amit kinéztem, az a szeptemberi Wizz air félmaraton kísérőtávja, a Ligetkör volt.

Megnézték nekem, hogy nincs szintidő, felhívtam a szervezőket és onnan is azt a választ kaptam, hogy nyugodtan jelentkezhetek gyaloglóként.

Végül döntöttem és beneveztem. Ekkor már 5 km-es távokon edzettem, a Ligetkör 4 km, így nem aggódtam.
A jelentkezés és a verseny között kint voltam szurkolóként az Ironman féltávon és a másnapi Irongirl-ön. Nagyon megfogott, hogy az utolsót is ugyanúgy ünnepelték, mint az elsőt. éreztem a verseny hangulatát és egyre jobban örültem a nevezésemnek és vártam a nagy napot.

Aznap reggel, az első kihívásom az volt, gyógyult pánikbetegként visszamaradó indulási nehézség miatt nehezebben indultam és az úton is majdnem meg kellett állnom. Egész délelött, míg ment a félmaraton, csak árnyéka voltam magamnak. Utána elkezdődött az előzetes terv szerinti procedúra és mire elkezdődött a Ligetkör, magamra találtam.

A procedúra, ami gyorsan szokássá vált, a következő:
Mindig viszek magammal gyümölcsös zabkását vagy zabpelyhet, amit a rajt elött kb. másfél-két órával fogyasztok el, ebből lesz az energiám. Max 1 órával elötte átöltözöm (vagy levetkőzöm, ha ráöltöztem), majd rajt elött 5-10 perccel kezdem a bemelegítést. Ez nagyon fontos a lábam miatt, mint ahogy a nyújtás is utána.

A rajtnál a középmezőnybe álltam be, és sikeresen elgyalogoltam az elejét, azaz gyorsan kezdtem. Majd próbáltam tartani a tempót, de ahogy egyre jobban élveztem, elkezdődött a spontán gyorsulásom is. A csapattársam kb. 150 méterrel ment elöttem, és annak ellenére, hogy ő belefutott, sokáig azonos távolság volt közöttünk. Kb. a 3. km-nél értem utol, majd hagytam le pár méterre, hogy utána...
A gyors kezdés és a spontán gyorsulás miatt viszont egyre fogyott az erőm, így a végén, mint a képen is látszik, erőlködtem, hogy még gyorsuljak egy kicsit, elég volt tartani a tempóm. De végül együtt értünk be a célba :)

Igen, a képen látható idő, tényleg valós. Az Endomondo szerint 8:34 perc/km-es átlagtempóval mentem végig és mire beértem, ki voltam nagyon. De csodálatos volt!
Pont azt a kellemes fáradtságot éreztem és boldogságot, amire szükségem volt egy ilyen rendezvény után.
Az elmaradhatatlan nyújtás után, legalább olyan boldogan indultam haza, mint ahogy a célba beértem.

Utána kezdtem keresni azokat a rendezvényeket, ahol indulhattam. Sajnos egy sérülés miatt a Nato futás gyaloglótávját ki kellett hagynom, de az októberi Spar-on már ott voltam.

... mert gyalogolni jó!
Trixi